A Szentlélek Ajándéka az Üdvösség Küldetésében – Jézus az Emberiséghez Keresztes Imahadjárat globális 20 perces imatalálkozója
Couverture : Mondial
Áve Mária!
Kedves imaharcosok,
Meghívunk benneteket, hogy vegyetek részt a Jézus az Emberiséghez globális, 20 perces imatalálkozóján, amely témája: A Szentlélek Ajándéka az Üdvösség Küldetésében, szombaton, 2023 május 20.-án, magyar idő szerint 15:00 órakor.
WEBINAR ID: # 899 3976 5712
Üzenet: kedd, 2023 december 16 & 11:00 pm
“Az Enyéim sok szempontból hasonlítanak Rám. Minél közelebb állnak a Szívemhez, annál jobban utánoznak Engem. Ők alázatosak, mert soha nem tudnának dicsekedni a Rólam való tudásukkal. Ők csak azt mondják, amit Én is mondanék, és ez nem más, mint az Igazság, még akkor is, ha ezzel gyűlöletet vonnak magukra. Nagyon kellemetlenül éreznék magukat, ha a jó cselekedeteikért kiemelnék és dicsérnék őket, mert nekik nem ez a céljuk. Ők egyedül csak arra törekszenek, hogy megtegyék az Én Szent Akaratomat.
Jézusotok “
Ez a 20 perces globális imatalálkozó angolul lesz.
Élő fordításban: spanyol, portugál, német, francia, ukrán, koreai, lengyel, szlovák, vietnámi, indonéz és olasz nyelveken is elérhető.
Jézusom, mi bízunk Benned!
A Jézus az Emberiséghez globális csapata